A zene mellett a filmek és a könyvek is adhatnak kisebb nagyobb örömforrást azoknak, akiknek bármilyen óhaja, sóhaja van az életében. És ilyen mindenkinek van: kisebbek és nagyobbak egyaránt. Nekünk a myasthenia, így pl. gondunk lehet/van nyeléssel, beszéddel, mosolygással (a szó fizikai értelmében is), vagy akár a mozgással és akkor ott van még a kettős látás, szemhéjcsüngés stbstb. Amikor rossz passzban vagyok, néha jól esik egy kicsit begubózni és akár megnézni egy filmet, akár egy betegségről is. Ilyen a Fifti-fifti című film is, ami 2011-ben került piacra (már nem a kínaira gondolok :P) és ami műfaját tekintve dramedy. Azaz a dráma és a komédia (vígjáték keveréke). Mivel én a Popkult blogon is tevékenykedek, annak idején írtam ott erről a filmről, amit most szeretnék itt is megosztani.

Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott

 @Fórum Hungary

A cím nem valamilyen kódolt üzenetet takar, ez egy baromi jó film címe. Mondjuk azt nem tudom, hogy magyarul miért ezt a címet adták neki, hiszen 1992-ben is volt egy kalandfilm, aminek ugyanez volt a címe, de a témája teljesen más volt. Nekem 2011-ben ez a film tetszett a legjobban, sosem gondoltam, hogy egyszer a valóságban történik meg a mesebeli egyik szemem sír, a másik nevet dolog... De most így volt.

A film témája egy olyan dolog, amit igazából a filmkészítők nem szívesen vesznek elő, főleg nem akkor, ha vígjátékot akarnak készíteni. (Bár hozzá kell tenni, hogy a Fifti-fifti ún. dramedy, azaz a dráma és a vígjátéka egyfajta elegye). A film egy betegség körül forog, méghozzá a rákról. Senki ne ijedjen meg ettől, mert én magam sem szeretek súlyos betegekről filmet nézni, de a Fifti-fiftit imádtam. Nem fogok hazudni nyilván vannak részek, amikor az ember gyomra görcsbe rándul, vagy esetleg elmorzsol egy könnycseppet. Ez utóbbit egyébként a sírástól és a nevetéstől egyaránt meg lehet tenni ebben a 100 percben.

A filmet több kategóriában is jelölték Golden Globe díjra, és szinte biztos, hogy valamelyikben nyerni is fog, mert egyszerűen elképesztően jó film. Nem teszi nyomottá az, hogy a témája ennyire szomorú, elkeserítő. Sőt!

Adam (Joseph Gordon Lewitt) egy rutinvizsgálat során kapja az információt, hogy agydaganata van, a túlélési esély 50 százalék. Ahogyan a barátja, Kyle (Steh Rogen) ki is mondja ez nem is rossz arány, hiszen egy kaszinóban milyen jól jönne. Nos Kyle-nak ebben igaza van, de a kaszinóban az ember nem az életével játszik (jó esetben).

Én azt gondolom, hogy ezt a filmet le kellene játszani mindenkinek, aki valaha vagy esetleg most is bármilyen krónikus vagy hosszantartó betegséggel küzd. Sőt! A hozzátartozóiknak, szeretteiknek, barátaiknak, családtagjainak kötelezővé is tenném. Ebből megtanulhatják, hogyan viselkedjenek. Én nem akarok megbántani senkit, de egy betegnek nincsen szüksége arra, hogy folyton kérdezgessék, hogy jól van-e, nincs szüksége kérés nélküli segítségre, nincs szüksége arra, hogy tanácsokat adjanak neki, de amire végképp nincs szüksége az a szánalom és/vagy a sajnálat. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy egy érzelemmentes lény vagy, aki könnyen beszél, hiszen valószínűleg soha semmi baja nem volt, nos annak elárulom, hogy ez nem így van. Nem akarnék ebbe belemenni, mert ennek nincs itt a helye, de maradjunk annyiban, hogy voltam Adaméhez elég hasonló helyzetben, és sajnos nem volt mellettem egy Kyle, aki olyan vidáman próbált volna hozzá állni, ahogyan ebben a filmben. Pedig ez kell! Minden betegséggel küszködőnek receptre kellene felírni egy Kyle típusú barátot!

@Fórum Hungary

Fúúúú nagyon elkanyarodtunk a filmtől, bocsi :) Nos Adam a diagnózisa után tipikus "hibát vét" a tagadás fázisába kerül. Úgy gondolja ez nem vele történik, ez inkább csak egy álom. Amikor már kezdi megemészteni, hogy talán mégis van ráció a doki diagnózisában akkor elhatározza, hogy nem csinál majd nagy ügyet belőle. Éli tovább az életét, ahogyan egy átlagos 27 évesnek kell: bulizik, csajozik, a barátjával lóg stb.

A baj csak az, hogy ez nem teljesen így működik. Sok minden múlik egy betegség kezelésében azon, hogy hogyan állunk hozzá, de nem minden a betegen múlik. Például Adam is szembesül a kemoterápia okozta hányingerrel, fáradtsággal, legyengüléssel. A barátnője, Ratchel (Bryce Dallas Howard) nagyon furcsán viselkedik miután kiderül Adam problémája. Elviszi őt a kemóra, de a kórházba nem kíséri be a rossz energiákra hivatkozva, ott felejti a kórházban stb. De a legdurvább, hogy megcsalja Adamet, Kyle pedig rajta kapja a lányt. Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy a nő egy szívtelen dög és most nem arról beszélek, hogy nem lehet elhagyni egy beteget, mert el lehet. Sőt! Azt gondolom, hogy ha valaki úgy érzi, hogy nem tudja végig csinálni, akkor inkább még az elején lépjen. Adam is felajánlja a lánynak a szakítást, de ő nem akarja, és ezek után csalja meg. hát mi ez ha nem szívtelenség?

Adam és Kyle rengeteget lógnak együtt, bulizni járnak, kutyát sétáltatnak, hajat vágnak, csajoznak. Bármit megtesznek, ami (Talán mindkettőjük számára) figyelemelterelő lehet. Ez jól is van így. Nem keseregnek, hiszen annak nem is lenne értelme.Sőt talán úgy tűnhet, hogy Kyle nem is viseli szívén barátja sorsát, de higgyétek el ki fog derülni, hogy ez nem így van...

Adam az orvosa, és az anyja tanácsára elmegy egy terapeutához is. Nem igazán hisz benne, de valami mégis odavezérli, talán a sors... Hiszen a pszichológus, akihez kerül, még csak doktorandusz és tulajdonképpen nagyon csinos is. Adamnek és Katherinnek (Anna Kendrick) az első perctől fogva sajátos a viszonya, és nem annyira meglepő módon egy idő után egymásba szeretnek.

A kemó nem segít Adam állapotán műtétre van szükség, de elég nagy az esély, hogy Adam nem éli túl. Nos ez az a film, ahol semmiképp nem szeretném lespoilerezni, hogy mi lesz a történet vége, mert egy ilyen dramedy kiszámíthatatlan ilyen szempontból...

Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott

A teljes film amúgy megtekinthető a Youtube-on is itt.